A Nagyvilág (így hívják a bolygót lakói) történelmi korszakai:
Elfelejtett idők kora: azok az idők, amikről senki se tud semmit
A két hercegnő koráról egy legenda: ,, Egyszer Isten két angyalt küldött, hogy
uralkodjanak a Nagyvilágon. Ám egy nap nagyon összevesztek,-egyes pletykák szerint
egy fiú miatt-és a Nagyvilágot két részre osztották. Folyton háborúztak egymás
terültéért. Végül az utolsó, mindent eldöntő csatában mindketten elestek.A két her-
cegnő ereje hét állatba szállt." A világ felszabadult a háborúk terhe alól, de meddig?
A megmérettetések kora, a legenda folytatása: mikor az emberek, és emberi
külsejű vizilények (azaz mindenki aki nem rendelkezett erővel) erről tudomást
szereztek, rögtön hosszadalmas felfedezőútra indultak, hogy úgynevezett világvándorként
megkeressék az állatokba zárt erőt, és egy egyszerű szertartás folyamán átvegyék erejüket.
Végül is csak három állat került elő. Egyet a Bering család, (a vizi lényektől, ) kettőt pedig
a Lorient család (,az emberektől) kapott el. Ingcey-ben ezalatt versenyt rendeztek. A cél
az volt, hogy a legerősebbek élet-halál küzdelmet vívjanak. Végül csak egy angyal maradt,
ő ülhetett a trónra. A démonoknál pedig egy Charles Davson nevű démon előtt hódolt be
Brimich.
A fény kora, a legenda vége: A négy király egy békaszerződést írt alá, így
megkezdődött az ezeréves béke kora.
A négy birodalom kora: Mikor a trónon Claude Lorient következett Lurberben , első
dolgának érezte, hogy elfoglalja a trónörökös nélkül maradt Ingcey-t. Az angyalok többsége
a városokba maradt, és várta, hogy Claude serege elvonuljon a főváros, Colltri falai elől,
mások pedig a legenda nyomán útnak indultak, hogy felkutasság a négy állatot. De léteznek
egyeltalán az állatok, vagy csak egy legenda az egész? És ha léteztek is, mi van ha már meghalltak?
Ha pedig sikerülne is megszerezni legalább egy állatot, még mindig ott a hatalmas háború, amibe
időközben beszállt Pierre Davson is, népével Claude oldalán. Ez a háború lesz a Nagyvilág
legeslegnagyobb harca.